MENÜ

Szegment masszázs


Egy másik elfogadott nyugati gyógymasszázs a szegment masszázs, melynek hasonló alapelvei vannak, mint a kötőszöveti masszázsnak, de van néhány lényeges eltérés.

1989-ben Head felfedezte a bőrtakaró és a belső szervek közötti reflektórikus kapcsolatot és összefüggéseket. Ezeket a területeket nevezték el később Head zónáknak. 1917-ben pedig Mackenzie ezt továbbfejlesztve bizonyította be a belső szervek és az izomzat közötti reflektórikus kapcsolatot. Ezeket pedig Mackenzie zónáknak hívják. Ők adták az alapját a szegment masszázsnak.

A megfigyelésük lényege abban volt, hogy észrevették egyes belső szervi betegségeknél és elváltozásoknál bizonyos mértékű érzékenység jön létre a bőrtakaróban, illetve az izomtónusban. Ennek oka pedig az, hogy a bőr, izmok, kötőszövetek, erek, csontok, belső szervek azonos gerincvelői szegmentumból kapják beidegzésüket, így funkcionális kölcsönhatásban vannak egymással. A belső szervekből kisugárzó fájdalom egy meghatározott testfelszínre vetül ki, mindig az adott szervnek megfelelő bőr és izom területre (Head és/vagy Mackenzie zónákba)

A szegment masszázs lényege, amit kettejük felfedezése adott, hogy a belülről kifelé irányuló hatást masszázs által meg lehet fordítani, és a megfelelő bőr és izomterületre hatva befolyásolni lehet a zsigeri szervek állapotát. E masszázs célja a betegséget fenntartó hibás reflexkör megszakítása, és az elváltozott állapot normalizálása. A kezelést nem a beteg szerven végzik, hanem a belső szervhez kapcsolódó bőr illetve izom zónában – reflexzónában. Alkalmazása kúraszerűen ajánlott, mely kb. 12-15 alkalomból áll.

A masszázs fogásai nagyjából megegyeznek a svédmasszázs fogásaival, de mint a kötőszöveti masszázsnál, itt is vannak speciális technikák. A bevezető és áthangoló masszázs egyértelműen a svédmasszázsból ered, melynek célja a paraszimpatikus áthangolás (a szívműködés és a légzés lassítása, általános nyugalmi állapot elérése). Ezek után a gerincvelő idegkilépéseket kell fellazítani, néhány speciális gyökfogással, majd az idegkilépés irányába halad tovább a masszázs a svédmasszázs fogásaival. A masszázs során a páciens ül vagy hason fekszik, sem olajat, sem egyéb vivőanyagot nem használnak. A végtagok kezelése során, az érintett végtag ideggyökeinek fellazítása után a végtag svédmasszázsa következik.

A fentiekben is jól látható, hogy bár a szegment masszázs néhány sajátos fogástól eltekintve gyakorlatilag ugyanaz, mint a svédmasszázs, ennek használatának célja és módja kizárólag a gyógyítás, és az idegrendszeren keresztül való zsigeri szervekre való hatás.

 

vissza...

masszázs

 

kép


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Hírek

  •  Egy kis zene:

     

    ________________________________

     

     

      Frissült az "Érdekességek" topik:

     

    Feng Shui

    A masszázsok világa

     

    _______________________________

     

     

     

     

Szavazás

Hogy tetszik a honlapom?
Nagyon gáz!
Nem valami jó, de azért elmegy!
Tetszik, de lehetne jobb is!
Nagyon jó!
Asztali nézet