MENÜ

Biodinamikus masszázs

 

 

 

Ez a masszázsfajta Gerda Boyesen norvég pszichológushoz fűződik. A módszer kimondottan pszichoterápiás masszázs, vagyis azon a felvetésen alapul, hogy a lélek a testen keresztül gyógyítható. Alapja elmélete szerint az, hogy a negatív érzelmek káros anyagokat hagynak maguk után a szervezetben, melyeket a bélrendszer választ ki. Ezeket a kiválasztott méreganyagokat nevezte el „belső páncélnak”, mely lelassítja a bélműködést, mely egy ponton túl már nem tud lépést tartani a negatív érzelmi világ feldolgozásával. A masszázs során a bélmozgások megfigyelése fontos szerepet játszik. Elgondolása szerint a belek nemcsak a táplálékot, hanem az érzéseket is megemésztik. Ha erre bélrendszer már nem képes, megbetegszik a test. A masszázs megszabadítja a rossz élményektől, szűkületektől a pácienst (ez a belső páncél eltávolítása). Ennek eredményeképpen a „szabad személyiség” lép elő. Gerda szerint az érzések csak akkor dolgozhatók fel hatékonyan, ha azok megnyilvánulnak és felfedik magukat. A bélrendszer pangásait a sztetoszkóppal hallható zörejekről ismeri fel.

Úgy gondolja, a rekeszizom összehúzásával, izmok feszítésével képes az ember a szorongást, konfliktusokat és a feszültséget kiűzni a gondolati világából, és száműzni testi megnyilvánulásaiból. Fontos a légzéstechnika, melynek során a páciens kapcsolatba kerülhet a tudatalattival is.

Tudományos tény, hogy a stressz kihat a vegetatív idegrendszerre, ezáltal az emésztésre is, és így megváltozik annak működése. De hogy a zörejek fajtái az ember pszichikai állapotát is tükrözi e, erre még nincs elfogadott bizonyíték.


vissza...

masszázs

 

 

 

kép

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hírek

  •  Egy kis zene:

     

    ________________________________

     

     

      Frissült az "Érdekességek" topik:

     

    Feng Shui

    A masszázsok világa

     

    _______________________________

     

     

     

     

Szavazás

Hogy tetszik a honlapom?
Nagyon gáz!
Nem valami jó, de azért elmegy!
Tetszik, de lehetne jobb is!
Nagyon jó!
Asztali nézet